Kijelöltük a Július-December közötti workshopok időpontjait, sőt minden technikához 2 alkalom tematikus.
Keressetek rá és ha tetszik, jelentkezzetek. Vagy ha mást témát is szeretnétek, jelezzétek és megpróbáljuk kivitelezni.
Kijelöltük a Július-December közötti workshopok időpontjait, sőt minden technikához 2 alkalom tematikus.
Keressetek rá és ha tetszik, jelentkezzetek. Vagy ha mást témát is szeretnétek, jelezzétek és megpróbáljuk kivitelezni.
Megtartottuk az első workshopot, aminek az új SilkeMat technika volt a témája. Nagyon új nekünk is, de a résztvevők nagyon élvezték, teljesen új lehetőségeket nyit meg azoknak is akik a Mikro fusing box-szal dolgoznak.
Reméljük a következő is teltházas lesz. Gyertek!!!



Az üvegmadár elhagyta a tollait….újabb szombat, újabb esemény. Most tollak fognak készülni. Nagyon kellemes hangulatú foglalkozások és ismeretségek is köttetnek.

Eldöntöttük Mónival, hogy újraindítjuk a kis workshopokat és beütemezünk egy nagy tiffany tanfolyamot is. Minden szombatra jutott egy. Természetesen a nagy az továbbra is marad két teljes napos. Erre 2 egymás után következő pénteket jelöltünk meg. Az időpontokat a Tanfolyamok fül alatt találjátok, jelentkezzetek.

2020. 05. 18- tól újra visszatértünk az eredeti nyitva tartáshoz. Hétfőtől péntekig 9 -17 óra között, szombaton 9 -12 között várunk mindenkit szeretettel. Hamarosan elkezdjük ismét a workshopokat is szervezni.
Újabb alkalom lesz Március 7- én üvegékszert készíteni, illetve kipróbálni az üvegolvasztást. Ez alkalommal Murano- i üveggel fogunk dolgozni. 12 éves kor fölötti gyerekek is jöhetnek, akár nőnapra is készülhet valami szépség. Pár fotót mellékelünk, hogyan szokott zajlani és a végeredményt is láthatjátok.Jelentkezzetek be, mert a helyek korlátozottak és gyorsan telnek.





